Fiú legyen vagy lány?

Miért akarjuk meghatározni a születendő gyermek nemét?
Hagyományainkban és gondolkodásmódunkban évszázadok óta szerepel a két nem közötti megkülönböztetés, mely vallási, gazdasági hagyományokon alapul. Míg egy fiú, ha jól nősült, gyarapította a család vagyonát addig, ha egy családban sok lány született, teljes anyagi romlást jelentett, ha több lányt kellett férjhez adni.

Azon túl, egy férfierő a család értékét emelte, míg egy gyereklány csak az éhes szájak számát növelte, mert a termelőmunkában nem vett részt.
Manapság már ennek nincs jelentősége, mégis ott lapul a tudatalattinkban, hogy egy fiú mégis csak értékesebb, mint egy lány. A legújabb megfigyelések szerint ugyan, különösen a fejlett országokban közel azonos a két nem utáni vágy, mégis, a világ nagy része a fiú utódot részesíti előnyben.
Pl. Kínában a párok 90%-a, Indiában 98%-a fiú utódra vágyik, míg az európaiaknak csak 50%-a szeretne mindenképpen fiút.

A huszadik század elejéig a nőket tették felelőssé a született gyermek neméért, s így több királyné feje hullott a porba, hogy az új feleség esélyt adjon a fiú utód foganásának.
 
A 23. pár kromoszóma szerepe
Minden emberben 22 pár testi kromoszóma határozza meg a test felépítését, és a 23. pár a nemi hovatartozást. A petesejt csak X kromoszómát tartalmaz, míg a spermiumok X vagy Y kromoszómát hordoznak.
Ebbol következik, hogy ha a petesejt egy X kromoszómát hordozó spermiumot fogad magába, XX-es lány utód jön létre, míg ha egy Y-os spermiumnak ad zöld jelzést, fiú utód kap lehetőséget az életre. Ez alapján egyértelmű, hogy a leendő utód nemét kizárólag a spermium, vagyis a férfi határozza meg. Az Y-t tartalmazó kromoszóma kisebb és könnyebb, mindössze egyharmada az X-es társainak, így ő gyorsabban halad a női nemi szervek labirintusán keresztül, a petesejthez.
Valami beleszólása a női testnek is van a dologba, mert a hüvely savas kémhatása erosen szelektálja a spermiumokat, az ellenséges közegben csak az erősek jutnak tovább, ezek viszont az X-esek.
A fogamzás utáni 6. hét egyformán telik
A megtermékenyülés után minden embrió egyformán fejlődik hat hétig, nemi különbségek nélkül. A hetedik héten kezdenek kialakulni a herék, amiért az Y kromoszóma a felelős. A herék által termelt tesztoszteron hatására jelennek meg a férfiakra jellemző külső és belső nemi szervek.
Tudományos lehetőségek a tervezésre
A leendő szülőknek ma is megfordul a fejében, hogy meghatározzák, vagy befolyásolják a születendő gyermekük nemét, ha már nem is elsősorban gazdasági vagy egyéb érdekek miatt.

 Hogyan is lehet?
A kétféle kromoszóma eltérő súlya a kulcsa az egyik legegyszerubb módszernek, mert mint említettük, az Y kromoszóma könnyebb, mindössze egy harmada, mint az X-es párja. Tehát, ha a peteérés utáni 24 órában sikerül teherbe esni, nagy az esélye annak, hogy fiúgyermek fogan, míg későbbi fogantatás esetén kislánynak adunk életet. A peteérést meg lehet állapítani a homérőzés módszerével.
A másik, ennél jóval biztosabb eljárás csak egészségügyi intézmény segítségével végezhető, bár ugyancsak a spermiumok súlykülönbségén alapul.
A különböző súlyú spermiumokat centrifugálással szétválogatják, majd a kívánt nemű utódot mesterséges megtermékenyítéssel létrehozzák, és beültetik az anyaméhbe. Az eljárás minden ötödik esetben sikerrel jár, mint általában a lombikok.

Az eredmény fiúk esetében 90%-os, lányoknál csak 70%.
Az eljárás Ausztráliában és az USA-ban megengedett, Magyarországon azonban csak egészségügyi okok miatt végeznek ilyen szelekciót. Egészségügyi oknak az tekinthető, ha valamilyen öröklodő betegség nemhez kötött. Tehát Magyarországon az egyelőore a törvények által nem elfogadható igény, hogy akár az első, akár a többedik gyermek nemét, egészségügyi módszereket igénybe véve, befolyásolhassuk. Ezt az Egészségügyi Tudományos Kutatásetikai Bizottság tiltja.

Ellenérveket sorakoztat fel egy brit szaporodásbiológus, miszerint a technológia a születési rendellenességek növekedéséhez vezethet. Vannak ugyanis olyan betegségek, melyek kifejezetten az Y kromoszómával járnak, s így a fiú utódokat jóval gyakrabban sújtják.
Csecsemohalandóság: 100/126
Színtévesztés: férfiaknál 8-szoros
Beszédhiba: 3-szoros
Hajhullás: kizárólag a férfiakat érinti
Vérzékenység: csak a férfiakat sújtja

Alternatív tervezés
A biológiai ritmusok létezése a tudományos gondolkozás része is, de elsősorban alternatív módszerek, amelyek fel is használják ezeket a gyermektervezésben.
A női test muködése, ritmusa a holdfázisokra épül, régen megfigyelt tény, hogy a petesejtek a spontán ciklusú nőknél általában a telihold hatására szabadulnak ki, a menstruációs ciklusunk épp egy holdhónap, vagyis 28 nap. Jónás-módszerként ismeretes, asztrológiai számításokon alapuló módszer elsosorban a természetes születés-szabályozás eszközeként terjedt el, de lehetőség van a vágyott nemű gyermek fogantatásának idopontjait is kiszámolni. Ehhez azonban az anya nagyon pontos születési adataira van szükség.
 
Természetes módszerek, megfigyelések
A tudományos módszerek mellet mindig is léteztek olyan köztudatban forgó módszerek, melyek megbízhatósága nem bizonyított, mégis sokan hisznek benne.

  • Az indiaiak megfigyelték, ha a férfi szeretkezés után a nő bal oldalára fekszik, fiút, ha jobb oldalára, akkor lányt nemzett.
  • A közösülési pozíció, a behatolás mélysége is befolyásolja a baba nemét. Minél közelebb történik az ejakuláció a méhszájhoz és minél erosebb a méhszáj szívó hatása, annál nagyobb az esély a fiúra.
  • Ha a férfi alsóneműje túl szoros, a herék túlmelegedését idézik elő, s először az Y-os spermiumok pusztulnak el, ezzel előnyt adva a lányok megtermékenyülésének.
  • A gyakori közösülés csökkenti az Y-os spermiumok számát, így nagyobb esélye van a lányoknak.
  • Az intenzív orgazmustól soron kívül megrepedt tüszőből kiszabaduló petesejtet valószínuleg egy X-es spermium termékenyíti meg, tehát kislány születik.
  • A petesejt burkában lévő receptorok elutasíthatják valamelyik típusú spermiumot, tehát válogathatnak az X és Y-os spermiumok között, meghatározva, hogy egy nő csak fiúnak vagy csak lánynak adhat életet.

Érthető, hogy valamilyen elvárásuk van a leendő szülőknek a baba nemét illetoen, de csaknem minden párnál elsőbbséget kap a baba egészsége.
Hogy a babának mi a jó? Az, ha ŐT várják, megengedve neki, hogy olyan legyen, amilyen: Egyedi, megismételhetetlen és különleges.