Segítség, elhagy a párom

Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist?

 

Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki?
Kisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket.
Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást.

 

Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban.

 

A leggyakrabban elkövetett hibáink:

  • Elmulasztjuk, nem merjük elmondani már a kapcsolat elejétől, hogy mik az igényeink, mi az elképzelésünk a kapcsolat tartalmát illetően, pl. mi szeretnénk együtt élni, a másik nem, vagy lazábban kíván kötődni hozzánk. Ebből a kapcsolat folyamatos feszítettséget kap mindkét fél oldaláról, mert míg az egyik igyekszik minden ürüggyel szorosabbra fűzni a viszony, és számon kéri a másik szabadság igényét, a másik hárít, és megpróbálja biztosítani az autonómitását külön programokkal, saját lakással.
  • Nem vagyunk készek kompromisszumokra, megpróbáljuk a másikra erőltetni a szokásainkat. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy különböző családi mintával, vagyis kapcsolati mintával rendelkezünk, s ezekből csak egyeztetés, és kölcsönös engedmények árán teremthetjük meg a mi, új együttélési formánkat.
  • Olyan valóságidegen elvárásaink vannak egy kapcsolatot illetően, aminek maga a Jóisten sem tudna eleget tenni, nem hogy egy hús-vér nő vagy férfi.
  • Elveszítjük azt a frissségünket, csábító erőnket, mely a kapcsolat elején még működik, mert meg akarjuk szerezni a másikat. Megtartani is akarni kell!
  • Nem vesszük észre azokat a változásokat, melyek az eltávolodás veszélyével járnak. Pl. az érdeklődési körünk elkezd nagyon eltérő irányban alakulni, mert míg az egyik élénk érdeklődést kezd mutatni valamelyik vallás felé, a másik inkább bulizni akar, vagy siklóernyőzni. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy különböző szellemiségű, érzelmi beállítottságú társaságunk lesz, rengeteg új impulzussal, élménnyel, s ha ezt nem sikerül pont a párunkkal megosztani, tehát nincs átfedés az érdeklodési körök között, megtörténik a szakadás.
  • Nem merjük nyíltan megbeszélni a szexuális igényeinket, nehézségeinket, s így gyakran évek múlnak el, és egy másik nő vagy férfi- a gaz csábító vagy szerető - kell ahhoz, hogy felszabaduljunk egy gátlás alól, és rájöjjünk, hogy mire vagyunk képesek az ágyban. A szexuális problémákat, annak ellenére, hogy manapság meglehetős nyitottság és szabadosság jellemzi, még mindig az időre bízzuk, hogy majd megoldja. Hát nem oldja meg! Találkozom párokkal, akik évek óta házasok, gyermekeik vannak, és olyan alapvető ismerettel sem rendelkeznek a saját és partnerük testét vagy nemi működését illetően, amit már elvileg a középiskolai felvilágosító órán hallottak.
  • A két nem nemi szerep összekeveredése, aránytalansága ugyancsak gyakran eloforduló akadálya a harmonikusan élt párkapcsolatnak. Arra gondolunk, hogy a női szerepeket a nők gyakran hárítják, férfiasan viselkednek, nem csak a munkahelyükön, hanem otthon is, ezzel belekényszerítve a párjukat olyan férfiatlan tevékenységekbe, helyzetekbe, amiben azután egyikük sem érzi jól magát.
  • Eltérő érzelmi igények is vezethetnek a kapcsolat romlásához, ami azt jelenti, hogy minden ember rá jellemző érzelmi hőfokkal bír, melyet belevisz a párkapcsolatába, s csodálkozik, majd elégedetlen lesz, ha a társa más hőfokon égeti az érzelmeit.
  • Nagyon fontos, hogy megkíséreljük a másik érzelmi igényeire figyelni, megtanuljuk, hogyan kell a másikat szeretni, s ne azt adjuk, amit kapni szeretnénk, hanem fordítsuk le a másik szeretetnyelvére, hogy meg is érkezzenek hozzá a belőlünk induló érzelmi impulzusok.
  • Gyakran halljuk, hogy én megteszek érte mindent, ő mégsem becsül, sőt, elégedetlenkedik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a másik ember nem tudja értelmezni, amit tőlünk kap.
  • A legeslegeslegnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha kiderül, hogy valami baj van, vagy megcsalt a párunk, hogy a legegyszerűbbnek tűnő megítélésbe menekülve, őt hibáztatjuk.
  • Az egyetlen eredményre vezető módszer arra, hogy megoldjuk a kapcsolati krízist, hogy az egész kapcsolatot elemezve, magunkba fordulunk, és azt vizsgáljuk, mi mivel járultunk hozzá a távolodáshoz, illetve mit nem tettünk meg a kapcsolatért. Mit tudunk változtatni, milyen áldozatokra vagyunk hajlandóak a helyreállítás érdekében.
  • Az igazi megértés helyett szoktunk fájdalmunkba, méltatlankodásba, hibáztatásba menekülni, mely szinte soha nem vezet eredményre, ha csak nem a szakítást tartjuk eredménynek. Krízisben lévők hibája, hogy nem maguk miatt akarnak változni, hanem a másik megtartása érdekében.
  • Ha sikerül jó következtetéseket levonni a történtekből, és ennek megfelelően változtatni a viselkedésünkön, gondolkodásmódunkon, mindenképpen hasznunkra válik, s ezt kamatoztatni is tudjuk. Legfeljebb a következő kapcsolatunkban.
     

Minden krízisnek megvan a tanulsága, és tudhatjuk, hogy fejlődünk, és megoldottunk valamit, ha a következő kapcsolaban már nem jelentkezik ugyanaz a probléma.